Általános értelemben divatnak a társadalom által elfogadott trendet, az ízlés irányvonalát nevezzük. Speciálisan divat alatt a ruházat folytonos változását értjük.
Hiúság, asszony a neved! A divat formálása mindig is a nők feladata volt, hiszen ők ösztönösen szépítenek, otthont teremtenek, utódjaik gondozása miatt praktikus és esztétikai minták alapján módosítják szűkebb környezetüket. Szépségüket önmarketingre használva, testük prezentációjával próbálnak látszani és tetszeni. A divat története a csábítás és bemutatkozás folyamata is egyben: örökké keressük a tökéletes, végérvényes szépségideált, és hasonlítani szeretnénk hozzá, miközben ilyen nem létezik. Ugyanakkor a divat fontos eleme az önbecsülésnek, olyan mint egy névjegy, mely a maga nonverbális jelzésrendszerével hamarabb bemutat minket a másik embernek, minthogy megszólalnánk.
A divatnak lételeme a test stilizálása is, természetesen a kor adott esztétikai ideáljának megfelelően. A stilizálásra, esztétikára törekvés különböző módszerei nyomon követhetőek jó párszáz éve, hiszen a testet ősidők óta hol kisebb-nagyobb anyaghalmazokkal tekerik körbe, hol a testarányokat torzítják szerkezetekkel, hol csak a sziluettet módosítják optikailag. A hölgyeknél elsősorban a „homokóra” alakot hangsúlyozták: a mell megemelésével, a derék elszorításával, hatalmas abroncsszoknyával emelték ki testüket, uszállyal tették méltóságteljessé. Az anyaghalmazok természetesen külön státuszt képviseltek, mert a gazdagságot, gondtalan létet mutatták: egyrészt a jó minőségű anyag – pláne kövekkel kivarrva – igen drága volt, másrészt ezekben a ruhákban nem lehetett dolgozni. Így sugallták, hogy tehetős emberről van szó, aki nem munkával jut jövedelemhez. A nők erőteljes fűzése, testük eldeformálása külön státuszt adott az uraknak, akik így nem csak azt sugallták, hogy feleségeiknek sem kell dolgozniuk, így jelezték, hogy eltartják őket. Bizonyos színek is a dologtalanságot jelképezték, például a fehér és a többi világos szín, melyek bepiszkolódtak volna munkavégzés közben.
A divat mégsem örökéletű fogalom, bár szívesen hisszük azt: nem csak az 50 vagy 100 évvel ezelőtti hölgyek és urak ruhatára nem hasonlatos a maihoz, hanem saját korunkban is vannak eltérések a kontinensek, de még Európán belül is, ha a dress code-ot nézzük. Az első kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy akkor mindenki egy adott stílust követ-e legalább pl. Magyarországon?
Vajon a ruha uniformis? Elsődlegesen az: eredetileg a „nyájhoz” tartozás hovatartozást, ezáltal védettséget sugalmazott. Ma is előszeretettel tartozunk a társadalom egyes csoportjaihoz (punkok, egyetemistafarmeresek, plázacicák, bankár-öltönyösök, stb.) Az utánzás és a divat mégsem statikus, az utánzás közepette vannak átszivárgások, ill. mindenki igyekszik kiválni, kitűnni is ruházatával: azaz az uniformizációra válasz az egyéni differenciáció! A divat egy folyamat, az ellentétek összeolvadása.
A trendeket átveszik a különböző rétegek vagy csoportok. A „szivárgás” lehet horizontális és vertikális is. Régebben elítélt alternatív trendek átszűrődnek a felsőbb körökbe, mint polgárpukkasztó megoldások megtalálják az útjukat teljesen más körökhöz. A felfelé leső, a felsőbb kör ruházatát utánzó magatartást a presztízs generálja, de lefelé is megtörténik a szivárgás a praktikum miatt, amire a legjellemzőbb példa a kosztüm elterjedése a XIX. század elején, mely mint több részből álló praktikus öltözék – szemben a pompás női egyberuhával –, a proletár és paraszti réteg munkaruhája volt.
Felmerül a kérdés, ki az, aki szabályozza a divatot és vajon miért követjük önként, miért terjednek el a trendek egy adott korban, mindenkit hatásuk alá vonva? Elvégre mindig van személyre szabott, individuális eleme az öltözékeknek, össztársadalmi szinten mégis az utánzás a jellemző! Hogyan lehet, hogy a nők Európa-szerte hajlandóak voltak olyan fűzőket viselni századokon át, mely megnyomorította testüket, kék foltokat, nyirokkeringési gondot, zsírpárnákat és légzési problémákat okozott? Amikor megpróbálták a haladó orvosok lebeszélni őket, hogyan lehet, hogy a nők voltak azok, akik kinyilatkoztatták, hogy a ruha alatt meztelenek a fűző nélkül? Miért lázadt az 1920-as évek női társadalma az erkölcscsőszök ellen, miközben a rövidülő charleston ruhát, mely csak a boka felettig kezdett rövidülni, erkölcstelennek tartották ők maguk? Hogyan lehet, hogy egyes szabások - mint a széles szoknyarész - annyira beleette magát a fejekbe, hogy egy szűkebb szoknyarészről, melyet egy hölgy a bálon viselt, cikkezett egész Bécs és majdhogynem kitaszították a jobb körökből? Miért tűrte egy egész ország, hogy XIV.Lajos a piros sarkú cipőt az udvar számára jelölje ki, és hogyan viselhettek a középkori hölgyek önként olyan hennint a fejükön, mely két hatalmas ördögszarvra hasonlított? Miért volt közérdek, hogy Napoleon Bonaparte divatimádó?
|
Érdekes kérdéskör, mely mögött társadalmi rendszerek, eszmék, elvek állnak. A ruhadivat sohasem önálló, izolált kérdéskör. De nem csak az okok érdekesek, miért és mit viselünk, hanem a divat mint trend szövevény is: az adott korokban a művészet és bútorzat hűen követte azt a korszellemet, melyben megszületett. És azok a korok, melyek hasonlóan „működtek” a fejekben, hasonló trendeket szültek.
Hoppá! Miközben kijelenthető, hogy manapság a divat demokratizált, hiszen sem a társadalmi rétegek nem követhetőek már le egyes öltözékek által, mégis számít ma, ki mit visel. Nem csak a dress code rendszere miatt, hanem mert a presztízs ma is számít. Az öltözékem a névjegyem. Bizony a ruha teszi!
Az utóbbi párszáz év elemzésével, érdekes anekdotákkal, nem ismert összefüggésekkel, végre a szociális és vizuális kérdéseket párhuzamba állítva születik a könyvem, melyet ajánlok minden divatimádónak! Megtudhatja belőle azt is, hogyan születtek a dress code előírások, miként alakult az etikett és mi az, amit ma is tanulhatunk mindebből? (Előkészületben.)